Mit fedez a kötelező gépjármű biztosítás?
A kötelező biztosítás fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Amellett, hogy akinek saját gépjárműve van, máshogy nem tudja magát megvédeni, lényeges a kötése azért is, mert ez lesz az a módozat, ami fizeti a kárt, ha balesetet okoztunk. A kötelező biztosítással foglalkozó cégek kötelesek megkötni velünk azt, mindegy, hogy kik vagyunk és melyik szolgáltatót kerestük fel. A biztosító viszont nem fizet mindent, ez csomagtól függ, hogy mekkora a fedezet a dologi és a személyi kár esetében.
Mire fizet és nem fizet a biztosító?
Hogy melyik cég mire fizet, azt minden esetben a vonatkozó biztosítási jogszabályok szerint állapítják meg. Arra viszont számítani kell, hogy a nem téríti meg a károsultnak a teljes biztosítási összeget, amikor megállapítják, hogy az ügyfél felelősségre vonható a károkozás kapcsán. Ha ezt tényleg így van, akkor a kötelező felelősségbiztosításban vállaltak szerint fizeti meg a jogos kárigényt. Ezért is érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit fedeznek a kötelező gépjármű biztosítások.
A biztosító akkor nem fizet, ha az adott gépjárműben található műszaki cikkekben vagy az alkatrészekben esett valamilyen kár. Amennyiben azokat nem személyi használat során alkalmazzák, akkor sem érvényes rá a biztosítás. Ide soroljuk a toxikus és sugárzó anyagok hatására keletkezett kárt, de akkor sem fedez semmit, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszélyes helyre tévedünk, tehát pontosan tudjuk a biztonsági kockázatot. Ez lehet háborús övezet, lázadások vagy demonstrálások helyszíne.
Amennyiben olyan járművel okozunk kárt, ami nincs forgalomba vonva, abban az esetben sincs a biztosító cégnek kockázatviselési felelőssége. Nem számíthatunk arra, hogy fedezi a kárunkat. A kárigényt nem adhatjuk be akkor sem, ha a járműben található tárgyak sérülnek. Kivéve persze, ha személyes eszközökről van szó.
Néhány esetben behajthatja a károkozótól a kifizetett összeget
Bizony számítani kell arra, hogy egyes biztosítók, bizonyos balesetek után visszakérhetik a korábban már kifizetett pénzt. A törvény szerint jogosultak a károsult autósnak és az utasoknak, illetve természetesen a balesetben résztvevő személyeknek kifizetett összeget visszakövetelni a károkozótól.
Az egyik ilyen eshetőség, hogy amennyiben a gépjárművet az üzembentartó, avagy a tulajdonos engedélye nélkül vezette az illető, akkor a kifizetett kárt behajthatja a biztosítottól. Igaz ez arra az esetre is, ha a kárt szándékosan okozták és ez csak később derül ki. A kifizetett kártérítéseket maximum 5 millió Forintig követelheti vissza, amennyiben az autót alkoholos befolyásoltság alatt, esetleg valamelyik szerhasználat után vezette az illető.
Akkor is visszkeresettel élhet a vezetővel szemben – maximum 1,5 millió Forintig -, ha a gépjárművet jogosítvány nélkül vezették, de akkor is, ha a tulajdonos átadta a vezető helyet egy ilyen személynek. Az üzembentartótól 1,5 millió Forintig visszakövetelheti továbbá akkor is, ha a baleset azért következett be, mert az autó súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt.
Végül még két eset. Az egyik, amikor a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, valamint foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozták. Élhet behajtási jogával akkor is – maximum 500 ezer Forintig -, ha a biztosított nem közölte a változásokat, amely esetleg a fizetési kötelezettséget befolyásolhatta.
Tehát fontos tisztában lenni azzal, hogy a kötelező biztosítás csakis akkor fizet, ha az adott időpontban nem ittunk alkoholt, nem vagyunk kábítószer vagy gyógyszer hatása alatt. Emellett érvényes és rendezett gépjármű felelősségbiztosítással rendelkeztünk. Fontos, ha tehetjük, mindent fényképezzünk le a balesetről, ez ugyanis megkönnyíti az ügyintézés folyamatát.
Mit tehetünk káresemény esetén?
Amennyiben az adott balesetben személyi sérülés történt, akkor azonnal rendőrt és mentőt kell hívni. Kötelessége a biztosítottnak elsősegélyt nyújtani, amennyiben arra szükség van. Akkor, ha nem történik személyi sérülés, akkor a baleset helyszínén ki kell tölteni a (kék-sárga) baleseti bejelentő nyomtatványt, amely egész Európában érvényes. Esetleg használhatjuk az ekárbejelentőt is. Ha pedig mi vagyunk a károsultak, akkor minél előbb forduljunk a károkozó fél biztosítójához. Ott megtehetjük a kárbejelentést és már csak meg kell várni a biztosító tájékoztatását. Ő fog felkeresni bennünket.